Ma voltam a norvég civil alap 3. körének második fordulójára felkészítő műhelymunkán – tudom, már ezt is nehéz követni. Több mint 800 pályázó közül az első 200 jutott tovább, és nekik volt ez az agytorna, különböző helyszíneken.
Első fordulóban csak egy rövid ötletet kellett beadni, december 21-ig pedig részletesen ki kell fejtenünk a projekteket.
A mai debreceni alkalomra jöttek helyieken kívül Nyíregyházáról is, Vásárosnaményból, a két megyéből sokan. Kb. huszan voltunk, a bemutatkozó körben mindenki elmondta honnan jött, milyen tapasztalatai voltak projektek kapcsán eddig, és hogy mi az ötletük, céljuk. Tökjó dolgokat talált ki mindenki, nagyon nehéz lehet a további válogatás, nem lennék a bírálók helyében.
A helyszín elég béna volt, a Klinika Moziba kellett menni, ahol már többször voltam koncerteken, lagzin legutóbb, de még mindig nehezen találok oda. Erősen kellett nekem is figyelni, hogy hol huppanjak le a 10-es buszról, hát még egy beregi emberkének… Bent persze szokás szerint hideg volt, a nap végén már kabátban ültünk. De legalább kis üdítőről, szendvicsekről gondoskodtak.
Azt hiszem ez a norvég civil alapos pályázat kivételesen olyan, ahol hátrány, ha valaki profi pályázatíró, sok tapasztalata van. Nem akarnak túl sok sablondumát, nem akarnak sok szöveget, nem érdeklik őket a kacifántos mondatok, a szükségletet alátámasztó szakirodalom, semmi. Legyen egy jó ötleted, mondd el két mondatban, saját szavaiddal, legyen megvalósítható, ennyi.
Sok jó szándék van emögött a pályázati rendszer mögött, arra mennek, hogy valójában megvalósuljanak a jó, hasznos projektek, nem az adminisztrációra megy el az idő, de nekem túlságosan rugalmas, szubjektív, megfoghatatlan az egész. Persze az ESZA bürokratikussága, papírhegyei sem jók, de ott annyi tetszik, hogy ha konkrét kritériumoknak megfelel formailag és tartalmilag a pályázatod, akkor lepontozzák, rangsorolják, az első x nyert. Itt meg ha tetszik valami nekik akkor oké, ha nem akkor repül az egész pályázat. Szóval megvannak az előnyei, de a hátrányai is.
A mai napon azért próbáltak fogódzókat adni, hogy nekik mit jelent az innovativitás, meg közösségiség, szóval valamivel közelebb kerültem a dologhoz, de nem tudok a bírálók fejével gondolkozni, úgyhogy nem élem bele magam abba, hogy nyerhetünk, legfeljebb majd kellemesen csalódunk. (Már csak azért sem, mert az alapítvány akiknek szintén írtam önkéntesként pályázatot az első fordulóban kiestek, és ma láttam mi volt az indoklás, nem érzem indokoltnak az elutasítást – “kevéssé innovatív”, ill. szerintük az önkormányzatok feladata a civileknek forrásteremtő, pályázatíró tanfolyásokat, lehetőségeket teremteni, szervezni, ami szerintem nem igaz. De ilyen esetben, mikor nem objektív az értékelés felesleges vitázni.)
Pedig milyen jó lenne találkozni a norvég hercegi párral, hm, még sose találkoztam uralkodókkal. 
Egyébként fura, hogy tanultam pályázatírást egyetemen, tanfolyamon, gyakorlatban, ilyen műhelynapokon, és mindenhol mást hall az ember. Valójában minden a kiírótól függ, ami valahol tuti befutó, máshol azonnali kizárást jelent… nehéz ez. (Pl. EU-s pályázatról kivágnak, ha nem fejtem ki a menedzsment tevékenységeket, itt meg kérik, hogy véletlenül se terheljük ezzel őket. : ) Az EUnál konkrét listát kapsz, hogy milyen eszköz legfeljebb mennyibe kerülhet – bár ez lehet csak mostanában, biztos láttak már izgi dolgokat, azért született a lista -, itt meg azt mondják írj be bármit, valszeg sejtik az elbírálók, hogy mi a reális, ha nem az szerintük amit beírsz kivágnak.)
A műhelymunka tényleg “kuckósra” sikeredett, inkább beszélgetés volt ez, ill. a végén még feladatokat is kaptunk kiscsoportokban, egy képzeletbeli projektet kellett megtervezni.
Megérte elmenni, kicsit elgondolkodtam ezen az egész pályázós témán már megint és összehaverkodtam a Freedom House-os lányokkal, akik a BIT nevű szervezettől jöttek. Nem, nem Baloldali Ifjúsági Társaság, hanem Bibliai Ismeretterjesztő Társulat. Ezért szeretem a rövidítéseket.
