Trocsokbusz

Eddig azt hittem nem takarítják a buszokat. De amit az utóbbi 1-2 napban láttam a debreceni régi ikaruszokon az sokkolt, nem gondoltam, hogy ekkora mocsokban Európában még el mernek indítani egy buszt.

Az ülések húgyszagúak, a bőr felhasítva, összegraffitizve, szabályosan áll a por az ablakokon, minden tiszta ragacsos, tele van szotyizva… Szóval eddig valamit csak csinálhattak vele, hogy ne legyen ennyire retkes, csak egy kicsit.

Ha valaki nem debreceni, akkor röviden annyi történt, hogy itt volt a Hajdúvolán és a DKV (ami a trolikat viliket üzemeltette), de elsejétől mindent a DKV vesz át. Ezekre a régi járművekre gondolom senki nem tart igényt, úgyhogy most az utolsó pár napban már meg se próbálják takarítani.

/Végülis az eddig sem volt szempont, hogy fizettél tekocsogutas, ráadásul nem is keveset, a pesti bérletekkel egy árban van a debreceni diákbérlet./

BLÖÁH!

Coraline

Azt mondják a Coraline Gaiman első olyan regénye, ami minden korosztálynak szól.

Szerintem egyik korosztálynak sem, a gyerekeknek túl rémisztő, a felnőtteknek túl gyerekes.

Így esetleg az ilyen nagyranőtt huszonéves gyerekeknek mint én… (bár az összes többi Gaiman is ilyen, no mindegy).

Nekem nagyon tetszett, nem is maga a történet, hanem a megszokott gaimani finomságok, apró poénok.

Különösen ahogy a gyermek-lelket bemutatja.

Az alábbi idézetekből ez jól látszik:

“És volt még egy kút is. Aznap, mikor Coraline-ék beköltöztek, Spink kisasszony és Forcible kisasszony külön felhívták Coraline figyelnét arra, milyen veszélyes az a kút, és a lelkére kötötték, hogy nagy ívben kerüle el. Így aztán Coraline elindult megkeresni a kutat, hogy tudja, hol is van, és aztán nagy ívben el tudja kerülni.”

“Uzsonnára átment Spink kisasszonyhoz és Forcible kisasszonyhoz. Evett három kekszet, ivott egy pohár limonádét és egy csésze gyenge teát. A limonádé érdekes volt. Egyáltalán nem volt citromíze vagy lime-íze. Világoszöld íze és meg egy kis vegyszeríze volt. Coreline-nak roppant mód ízlett. Szerette volna, ha otthon is ihatna ilyet.

- Apu és anyu hol van? – érdeklődött Spink kisasszony.

- Nincsenek meg – felelte Coraline. – Tegnap óta nem láttam őket. Magam vagyok. Azt hiszem egygyerekes család lettem.”

Bár itt meg már felnőttes, olyan kisherceges megmondás:

“Ha itt maradsz, megkapsz mindent, amit csak akarsz.

Coraline sóhajtott. – Te tényleg nem érted, ugye? Én nem akarom, amit akarok. Senki se akarja. Igazából nem. Mi lenne abban a jó, ha csak úgy megkapnék mindent, amit akarok? Nem jelentene semmit. Mi érne akkor?”

Azt hiszem megnézem a rajzfilmet is.