Láttam egy kicsit a Paris Hilton “öribarit” keres című realityből (mert a zenetévén nem zene megy), besokkolt.
A lényeg, hogy vagy huszan azért versenyeznek, hogy perisz kiválassza őket barátjának, az egész lényege, hogy úgy kezeli őket mintha kis állatkák, kutyák lennének, és hízelegniük kell, és a feladatait teljesíteni. Besz*rás.
Azért felnézek rá, valamit azért csak tud a csaj, ha még ezt is el tudja adni. A média örök szabálya, hogy mindig van lejjebb.
Hál’Istennek (meg a józan észnek), hogy nem nyertük meg az olimpia rendezés jogát, mekkora beégés lett volna!
Hugom, aki nagy helikopter rajongó, mondta, hogy nézzük meg a Harry Potter és a félvér herceg c. filmet, belementem.
Korábban láttam legalább egy filmet (talán kettőt, de nem biztos, nem tudnám megnevezni őket), arra se mondom, hogy jó volt, de legalább nézhető volt. Persze azt is csak azért viseltem el, mert kevés fantasyt olvastam, így nem bosszantott, hogy mennyire elcsépelt, másrészt azon se háborodtam fel, hogy milyen gázos(ak) a könyvhöz képest, mert könyv formában pláne nem találkoztam még helikopterrel.
Na ez a mostani rész több mint 2,5 óra, másfélnél végleg bealudtam, feladtam.
Eddig csak simán a “pulyafilm” (bocs, szabolcsi vagyok) kategóriába soroltam, de már gusztustalan tinilamúros és rémunalmas.
Nem ajánlom senkinek.
Ma mivel utaztam megvettem előre az ic helyjegyemet neten, tíz perccel a vonat indulása előtt odamentem a debreceni vasútállomáson a jegykiadó automatákhoz. Az egyiken se kép, se hang, a a másikon nagy hibafelirat volt.
Sorbanállás után kérdeztem a pénztárban, hogy ilyenkor mi van, hát ők azt nem tudják, az ilyen központi dolog, majd mondjam a kalauznak, hogy így jártam, elvileg nem büntet meg.
Felszálltam, éppen telefonon kérdeztem W-t szerinte mi a teendő, közben jött a kalauz, hogy “új felszállók” és már tovább is suhant mire észbekaptam (máskor is jártam már így, volt, hogy kikészítettem a jegyem és le se tojta elsuhant), többet pedig nem láttam.
Jó, hogy mindenki ilyen gondosan végzi ott a munkáját.
Tegnap volt Anna, Anikó, Panna nap, úgyhogy most egy hetes ünneplés van a nálunk. Hugom és barátja is felköszöntötték anyát, aki szintén Anikó, unokatesóm is, ma hazajöttem én Kállóba és holnap W is jön, hétvégén pedig mi megyünk W Anna és Anikó rokonaihoz (3 is van).
/Nem nagyon kreatívkodtak az ősök, nálunk mindenki Anna, István, Mária, János… talán hugom az egyetlen egzotikus nevű családtag./
Szeretek Egerbe menni, mert szép kisváros, gyalog bejárható és rengeteg látnivalót, történelmi érdekességet rejt. Még sokadszorra is sok új dolgot találtam itt, pedig két éve szintén itt voltunk pár napot.
Most is W szüleivel együtt mentünk, a szállást én szerveztem le, a Cecey Vendégházban szálltunk meg. Kellemes hely, kedvesek a vendéglátók, olcsó, üdülési csekkel is lehetett fizetni, egyetlen hátránya, hogy eléggé magasan fekszik a vár felett (bár cserébe szép a kilátás).
1. nap – 2009. július 21. kedd
Vonattal utaztunk, ami elég rossz volt, a vágányzári menetrend miatt át kellett volna szállnunk Tiszafüreden vonatpótló buszra, aztán Poroszlón és Füzesabonyban is, ehelyett inkább a Debrecen-Füzesabony IC megoldást választottuk. Annak ellenére, hogy így 211 km (2 óra 30 perc) az út és nem 120 km (2 óra 58 perc), időben/komfortban jobban jár az ember. A vár felett megáll a szilvásváradi vonat, úgyhogy az a szállásunkhoz már egész közel volt.
Lecuccoltunk, szusszantunk egyet, aztán elmentünk a szintén a vár felett levő Gárdonyi házhoz, mert neten nézegettem Eger honlapját és ott reklámozták, hogy az Egri Lokálpatrióta Egylet ingyenes városnéző utakat szervez.
Elvileg ez egrieknek szóló program, de gondoltuk hozzájuk csapódunk. Ezt jól is tettük, mert vezetés nélkül nem lett volna túl izgalmas Gárdonyi háza és a Várban levő sírja, de Szalainé Király Júlia irodalomtörténész előadásával már érdekessé vált a dolog. A hölgy “elvetemült” Gárdonyi kutató, ha jól emlékszem azt mondta 11 éve foglalkozik az életművel, de a mestere kb. 40 évet szánt rá.
/Sosem értettem, hogy hogyan lehet évtizedeket ilyesmire fordítani, hogy egy másik ember életét lenyomozzuk, miközben a sajátunk elszáll…/
Gárdonyi nagyon művelt lehetett, könyvespolcai roskadoztak a különböző francia és német nyelven íródott klasszikusoktól. Ilyenkor kicsit el is szégyellem magam, ma már egészen mást jelent a művelnek lenni, mint akkoriban. Nem csak az íráshoz értett, hanem a történelemmel, a kertészkedéssel, növénytannal is foglalkozott, a ház körül egy kis arborétumot, szoborparkot hozott létre. Sajnos ebből mára már nem sok maradt.
A várat már elég sokszor láttam, úgyhogy most nem is nagyon kószáltunk, csak a sírnál meghallgattuk a történésznőt és mentünk is, amit nagyon nem bántam, mert a tériszonyom meguralt.
2. nap 2009. július 22. szerda
Másnap a szülők elmentek termálfürdőzni, mi W-vel pedig túráztunk. Mivel két éve a Bélapátfalva-Szilvásvárad szakaszt tettük meg a kéktúra vonalán, most a Bélapátfalva-Szarvaskő résznek estünk neki. Legutóbb hétfőn mentünk, amikor a Bélapátfalvi apátság volt, így most nagyon örültünk, hogy végre be is jutottunk a templomba.
A faluból elindultunk a múltkori útvonalon felfelé az apátsághoz egy elég kemény kaptatón, éppen elkezdtem nyavalyogni, meg szidni a középkori népeket, hogy minek szivatták ennyire magukat, amikor a temetőből egy túrázó csaj átkiabált, hogy vágjunk át a temetőn, a helyiek ajánlották azt az útvonalat. A rövidítést el is fogadtuk, mert így nem a betonúton kellett menni a tűző napon, hanem az erdőben, hamar elő is bukkantunk az apátságnál.
A belépőjegyet egy öreg bácsinál kellett venni, aki már az ötvenes évek eleje óta ott ücsörög valószínűleg, legalábbis arról sztorizott, hogy már 53′-ban is ott volt, mikor a barokk vakolatot vakarták le az épületről.
/Azt sem értem, hogy lehet egy templomba belépőjegyet szedni, de ez elég sok helyen divat. Azt gondoltam mindig, hogy Isten házába az megy be aki akar, azért épület… persze ez műemlék, de volt kirakva olyan doboz is, hogy amennyiben támogatni szeretnéd a felújítást adakozz, szerintem az bőven elég lenne./
Kívülről tavalyelőtt sok fotót készítettem – fent is ezekből van egy kis válogatás -, belül meg nem igazán szabad fényképezni, úgyhogy nem is erőlködtem, inkább vettem néhány képeslapot. Itthon bukkantam erre a honlapra, ahol sok kép és infó van az apátságról, többek közt azok is, amiket ott képeslapként árulnak.
Innen a túrajelzéseket követve, egy Bükk térképpel felszerelkezve haladtunk tovább olyan másfél óráig könnyű terepen, amikor kezdett előtűnni egykét épület, és egy pihenőhely. Megörültem, hogy jaj de jó, ez már biztos Szarvaskő lesz, ez éppen elég, kellemes kis séta volt, hurrá. Aztán ahogy közelebb mentünk kiderült, hogy még csak 3,3 km-t tettünk meg, Szarvaskő még 7,9 km-re van. 
Innen már nem is volt olyan egyszerű ez a túra, nagyon nagy szintkülönbségek vannak, a hegyre fel-le mászkálást nehezen bírtam, de még viszonylag ez is rendben volt. Kb. félúton van a Gilitka kápolna, amit nemrég újítottak fel, egy négyzet alapú barokk kis kápolna. Anna napi búcsút is tartanak itt, kíváncsi vagyok hányan másznak fel ide. /Egész úton alig találkoztunk 1-2 emberrel, az apátságnál még sokan vannak, de kevesen túráznak, oda kocsival mennek./
Aztán Szarkaskő előtt két kilométerrel elkezdődött egy tanösvény. A tanösvény kifejezés alapján én kis naiv gondoltam, hogy ez a legalapabb szakasz lesz, biztos ott tanítják be a kölyköket, mutatják meg a kis flórátfaunát egy kellemes séta keretében, ehhez képest végig lefelé kellett menni sziklákon, csúszós kis kavicsokon, nagyon meredek keskeny utakon. Persze ilyenkor eléggé parázok, W cipőjének a sarkán kívül nem nagyon mertem sehová nézni, olyan durva tériszonyom van.
Szóval az első 9 km nagyon jó volt, szép a táj, imádom a Bükki Nemzeti Parkot, csak Szarvaskő előtt teleportálni kellett volna Egerbe. 
3. nap 2009. július 23. csütörtök
A “Város a város alatt” kiállítást néztük meg, a Bazilika alatt van a lejárat az érseki pincerendszerbe, néhány száz métert lehet megnézni, idegenvezetővel. Lent 12 Celsius fok van, ami nagyon jó volt a fenti 36-hoz képest.
Tufába vájták a borpincéket, és az egyház az egész északi vidékről ide hozatta a bort, ill. vagyonukat is borba fektették, mert az értékálló, sőt, ugye minél régebbi annál többet ér. Úgyhogy rendesen meg is gazdagodtak ezen, ebből épült az érsekség is, és az épületkor kivájt követ használták szinte az egész város építéséhez.
“A török megszállás után, az Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a Várban lakni. A polgári városban vásárolt két építési telket és a palota építéséhez szükséges tufa követ az újonnan épült palota mögötti dombból termelték ki. Ezáltal egyrészt megépült a palota, másrészt kialakult a hatalmas pincerendszer, ahol a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi adót tárolták. Ez évente 11 – 12 millió bort jelentett. A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig, 3 kilométer hosszan nyúlt el város alatt. A pince legszebb része az oszlopos terem, ahol 7 x 7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.” Forrás
Az 1960-as évekre életveszélyessé vált a város, mert a pincerendszer elkezdett beomlani, ezért eltűnt néhány épület, így vasbetonnal megtámasztották kicsit.
Csak a szigetelést felejtették el, így az értékes tufán növekedő nemespenész helyett megjelent a fehérpenész, bort már nem lehet ott tartani, és vizesedik is a pince. Még egy patak is van benne…
A török előtti időkről szerettek volna itt kiállítást berendezni, amit el is kezdtek, néhány középkori életkép, mesterségek eszközei, dobálós játék már bekerült, de nem nyertek (ők sem, pedig nekik legalább volt valami villantanivalójuk) az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton, úgyhogy most nincs lóvé a folytatásra.
Délután lesétáltunk W-vel a Szépasszonyvölgybe. Gondoltuk körbemegyünk minden pincén és kóstolgatunk mint legutóbb, de kényelmesen letelepedtünk a Kiss Pincészetben, úgyhogy ottragadtunk.
(Kicsit beszélgettünk is, kiderült, hogy elég profik, nagyon nyomulnak nem csak a pincével, hanem mindenféle kiállításon, a városnéző kisvonatbuszokat is ők üzemeltetik, a honlapjukon úgy látom még úgy látszik, hogy szállást is adnak, éttermük is van.)
Miután láttuk hogy rombol a sok nyugdíjas, meg a muzsikusok a többi helyre ez a letelepedés egyre jobb döntésnek tűnt. Később csatlakoztak Wanyukáék is…
Ez nagyon meleg nap volt, úgyhogy nem lett nagy duhajkodás a dologból, cserszegi fűszerest ittam, meg egy kis édes vörösbort. A városban is inkább fröccsöt ittunk, nem jó ebben az időben a sok alkohol. Fél tízkor egy kis városnéző busz-vonattal mentünk vissza a minarethez, az is nagyon vicces volt, Gyuszibá mindenkinek integetett a kalapjával, jót röhögtünk.
4. nap 2009. július 24. péntek
A Bazilikában szemben levő Líceumban néztünk szét, ahol szinte minden emeleten van valamilyen látnivaló, kiállítás. Az épület most a főiskolának ad otthont, színházi előadásoknak az udvara, korábban középkofú oktatási intézmény volt. Van benne egy gyönyörű kétszintes (copf) barokk könyvtár, nagy fakarzattal, sok száz éves különleges kötetekkel. Mikes Kelemen leveleit itt őrzik eredetiben, Goethe levelét is láttuk, Gárdonyi vizsgakérelmét, “egzotikus” bibliákat, még eszkimóul is volt.
Van egy csillagvizsgáló is, hatalmas távcsövekkel, egy varázstorony, ahol mindenféle misztikusnak tűnő jelenségekkel kápráztatják el a gyerekeket, látogatókat, nagyon vicces, csak szerintem túl hamar lelövik a poént, a fizikai magyarázatot, még viccesebb lenne ha találgathatnánk.
Barokk könyvtár a Líceumban
A legjobb az egész Líceumban a könyvtár után a legfelső emeleti toronyban található Camera Obscura, végre úgy nézhettem szét a magasból, hogy nem szédültem. A lényege, hogy egy fekete szobában vagy, lencsék segítségével a szoba közepén álló fehér asztalra vetítik a város élő képét, és forgatható is az eszköz.
“A torony tetején elhelyezett sötétkamra, a Camera Obscura a 18. sz. kedvelt optikai látványossága, tájkép bemutató eszköze volt. Az egri Camera Obscurát Hell Miksa tervei szerint bécsi optikusok által gyártott optikákkal szerelték fel. Az optikai alkatrészeket az elmúlt két évszázad során többször felújították. Az egri Camera Obscura a legrégebbi, ma is működő európai sötétkamra.” Forrás
A volt zsinagógóga át van alakítva galériának, ahol most az “A magyar festészet aranykora” c. kiállítást néztük meg, a XIX-XX. századi kecskeméti festők művei voltak kiállítva, 1-2 igencsak tetszett.
2009. július 25. szombat
A csomagokat leraktuk a vasútállomáson a megőrzőbe, aztán még sétáltunk egyet a városban, megebédeltünk, ittunk egy utolsó fröccsöt.
Elmentünk az Agria Parkba, ami gyakorlatilag egy Pláza, de nem olyan böhömnagyállat mint a Fórum, és sokkal jobban illeszkedik a városképbe. Egybeépítették a régi dohánygyár épületével, annak tornyát, egy részét meg is tartották, kívül és belül is szépen találkoznak. A közepén egy park van szökőkutakkal, játszótérrel, fákkal, teraszokkal, hangulatos.
Megnéztük az Agria Parkban a Dohánymúzeumot, ami nagyon jó, de ha arra jártok érdemes tudni, hogy csak szombatonként van nyitva. /Egyébként ingyenes, a fiataloknak van csomó asztal, nagy tér ahol bárki eltöltheti az idejét fogyasztás nélkül, wifi, és még a wc sem fizetős (tudom, szinte sehol nem az, de Debrecen után ez felüdülés)./
Hazafelé jó volt az út, mivel Eger és Füzesabony között valami szuperjó vonattal suhantunk, Stadler Flirt a neve, hétvégén ingázik Eger és Füzesabony között, 15 perc alatt végigsuhan. Aztán az IC-n pedig elkezdtem olvasgatni az Ultim Thulés könyvet, ami eddig tök érdekes.
Az árak egyébként nagyon barátiak, az éttermek, kávézók olcsóbbak mint itthon, a bor pedig hasonlóan jó minőségű mindenhol és szintén kedvező árú (szemben Tokajjal).
Ha fagyizni, kávézni akarsz a központban, akkor az Aphrodité nevű görög kávézót tudom ajánlani, ezt már legutóbbi látogatásunkkor szerettük meg, és most is naponta elmentünk, nagyon finom kelyheket, kávécsodákat készítenek. Limonádézni a hőségben a legjobb a B’way, pizzázni az Il Padrino. Borozáshoz jó a Szépasszonyvölgy, de a központban is ugyanolyan áron, legalább akkora kínálatból lehet választani.
Nagyon jó volt Egerben, de azért már hiányzott a csúnyácska, drága, unalmas városunk, csak ez az én otthonom is már.
Ma volt a szabadságunk első napja, ezért nem kapkodtuk el a felkelést… reggel készülődtem, mondta W, hogy mintha valami kijött volna a száján. Konstatáltam, aztán folytattam a pakolászást, erre húsz perc múlva már úgy nézett ki, mintha ajakfeltöltésen vett volna részt. Úgyhogy rohantunk gyógyszertárba, ott gyorsan megivott egy kalciumot, és egyből javulni kezdett (bár lehet az események egymásutánisága puszta véletlen, vagy placeboként pszichésen hatott, de a lényeg, hogy jobban lett).
Ezután elintéztünk egykét dolgot a városban és megebédeltünk a Play Pub Houseban.
A délután is tök jól telt, végre beszélgettünk egy jót Christaylorral a Carpe Diem teraszán. Jó kis hely, nagyon finomak a teák. Jeges gyümölcsdarabos finomságokat ittam, egy dinnye jégen nevezetű teát, és egy fahéjas narancsos jegestea csodát. Kicsit figyelmetlenek a felszolgálók és átláthatatlan az itallap, de ez utóbbi azért van, mert hatalmas a választék.
/De nagyon, voltam már más teaházakban is de az nagyon durva, az itallap egy vaskos könyv, szerintem sokszáz tea, kávé, lassi, csoki, édesség van benne, egészen tradícionális japán teák is, szertartásokat is szoktak tartani, a honlapjukon elég sok infó van, báár nekem az is átláthatatlan, de a tea/japán szerelmesek biztos élvezik majd./
Elég sok embert ismertem már meg úgy, hogy először csak leveleztünk, vagy olvastuk egymás írásait, és mint mindig, most is sem olyan volt, mint ahogy elképzeltem. No nem külsőre, hiszen már elég sokszor találkoztunk különböző szórakozóhelyeken, látásból ismertem, meg olvasom is egy ideje a blogját, de azért személyesen teljesen más mindenki.
Szóval annak ellenére, hogy ilyenkor már tudja az ember, hogy nem érdemes saccolgatni netes kommunikáció alapján, hogy milyen lehet a másik, mégis valamilyen képpel megy el egy ilyen találkozóra. Most is pozitív irányba alakult a dolog, szimpatikus volt, még jobban is mint vártam. /Nem, nem csak azért írom mert olvasod. /
Még az is eszébe jutott, hogy elhozza az Ultima Thule-s könyvet, tök jó, el is olvasom…
Jól éreztem magam, remélem lesz folytatás.
Most kb. egy hét blogszünet, ne essetek kétségbe, visszajövök, mesélek, és ha nagyon fontos mobilon elértek.
Munkaidőben legalább 30 fok van, napsütés, hétvégén eső, hűvös, vihar.
(Pedig lehetne egész héten vihar, azt jobban szeretem.)
A tegnapi egy nagyon jó este volt. Bálinttal, Petivel és MrW-vel elmentünk az Inkognitóba, majd később még Gáábor is csatlakozott.
Szeretem azt a helyet, hangulatos és rengeteg kulturális programjuk van, itt egy kis leírás a helyről (azóta annyi változott, hogy kicsit drágább lett, bár még így is megfizethető, és legalább megéri, és lehet szerezni zsíroskenyeret), ill., a honlapjukon meg lehet nézni mi az aktuális kiállítás, koncert.
Itt jól megférnek egymással nagymama megunt bútorai, singer asztalok, kortárs festmények, a balkáni zene és a fellépők.
A célközönséget sose lehet belőni, most ilyen 20-30 éves értelmiségi fiatalok voltak többnyire (báár ki tudja, a látszat lehet csal.:)).
Tegnap estére kivételesen semmi koncertféle, stand up comedy nem volt meghirdetve, tíz körül váratlanul mégis előkerült két zseniális fickó, vándor zenész-színészek, mindenféle középkori, népi hangszerekkel és jó kis műsort adtak.
Kicsit a gimis filharmónia előadásokra emlékeztetett, mert nem csak énekelgettek, hanem felépítették a műsort, sorban bemutatták a különleges hangszereket.
Itáliai reneszánsz muzsikák voltak, és magyar dalok, néha próbálták énekeltetni a közönséget. Erre még én is kapható lettem volna, mert addigra már igencsak jó volt a hangulat, csak az volt a ciki, hogy senki nem tudta a szöveget egy néprajzos-gyanús társaságon kívül. /Még a “debrecenbe kéne menni” dalt se tudtuk végig, szánalmas, pedig gondolták a helyieknek az talán megy./
Debrecenbe kéne menni
pulykakakast kéne venni
Megállj kocsis lyukas a kas!
Kiugrik a pulykakakas!Debrecenben csoda esett:
két kis kakas összeveszett!
Én a kakasod nem bánom,
csak az enyémet sajnálom.
Tök jó, hogy megjelentek, szinte minden hangszerük újdonság volt számomra, vagy legalábbis ilyen közelségben még nem találkoztam velük, volt csomó lantféle, kecskeduda, csutora, fakutya, dobok, a fickók persze minden jól játszottak.
Volt egy “bika” nevű hangszer is, ahogy wikin is írják: “A moldvai csángóknál használatos. Egy dézsaszerű, feneketlen edényre szőrtelenített juhbőrt feszítenek, amelybe lószőrt fűznek. Ezt a lószőrt húzogatva a hangszer bikát utánzó, mély, búgó hangot ad.” Kicsit bevizezték a lószőrt, és egy bevállalós csajnak kellett huzogatni, egész vicces hangja van. Állítólag a köcsögduda rokona.
A másik érdekesség a “bugattyú” volt, ami egy zsinórra fűzött fadarab, amin lyukak vannak, gyorsan pörgetik és zúg.
/Hűdekínos, hogy az esőbotot meg sok más egzotikus hangszereket ismerjük, a magyar népi hangszereket meg nem. Pedig én nagykállói vagyok, ott elég nagy hagyománya van a néptáncnak, hagyományőrzésnek./
A csutorát sem ismertem, annak is tökjó hangja van.
/Szomorú, hogy még képeket is alig találni ezekről a lassan eltűnő hangszerekről. :S/
Voltak “párosodási dalok” is, amik közt elnyomták a búj-búj zöldág kezdetű dalocskát is. Évekkel ezelőtt hallottam egy hírt, hogy a pszichológusok szerint ez nem kisgyerekeknek való, mert erős szexuális tartalma van, de gondoltam ez azért durva belemagyarázás (pedig én nem is vetem el teljesen freudi megközelítéseket, de azért ennyire mindenben a szexet látni durva). De úgy látszik már régen is így gondolták a népek, ez már a pornográfia határát súrolhatta anno.
A műsor végén felfordított dobbal kalapoztak… az ilyen szituk furcsák, mindenki annyit dob be, amit neki megért az az élmény. Jobban szeretem ha van egy fix belépő, ez biztos valami belénk nevelt gátlás, nem vagyunk ehhez szokva, pedig ha végiggondolom logikus, mindenkinek előnyös. A zenészeken látszott egyébként, hogy nem a lóvéért csinálták, vagyis mondták, hogy ebből élnek, de szerintem már annak nagyon örültek ha kijött a benzinpénzük, mert ez az életük.
Rakenról volt, jó kis bulihangulatot csináltak.
Zsoltival is összefutottam, de sajnos csak vagy két mondatot tudtunk beszélni, nem volt túl jó passzban. 
Bálinték hamar eltűntek, de Gááborral és MrW-vel még sokáig beszélgettünk, iszogattunk. Megyünk máskor is.
You are currently browsing the Pannóca blog archives for 2009. július.
| Home makeover, süüti… on Kis-Sanfrancisco | |
 | exer on Számla |
 | bachterman on Számla |
 | Pimander on Kis-Sanfrancisco |
 | Charles on Teal’c, Indeed! |
