Álom

Bár nem tudnám kihasználni amiket tud, azért a mostani dell laptopomat lecserélném erre (igen, csak azért mert “cuki”):

Kognitív disszonancia

Mostanában nézem a Veronica Mars-ot, ciki, hogy egy tinisorozatot szeretek, de ez van.

Szerintem nagyon jó a történet, tetszik, hogy mindig vannak több részen átívelő szálak és epizódok is, jók benne a zenék és tele van váratlan fordulatokkal.

/Kicsit elcsépelt a gimis-egyetemista téma, néha túlzásba viszik a szegény kölykök vs. gazdag kölykök dolgot, de összességében nagyon szerethető, még a szöszi főszereplő is, aki meglepően nem hülye./

A másik ilyen sorozat amit szerettem a Gilmore Girls, sokáig idegenkedtem tőle, gondoltam biztos gáz, aztán egy részbe belenéztem és a kedvencem lett. A’szem elmondhatom, hogy bejönnek az ilyen sorozatok, amikben barbikülsejű csajok elkezdenek beszólogatni mindenkinek… Ez van.

Vannak ilyen dolgok, amiket magad előtt is szégyellsz, ami hűdekínos, mondjuk ha tetszik egy kidrock szám, imádod a zs kategóriás katasztrófafilmeket, ha túl hétköznapi dolgokra vágysz mint otthon vagy család, vagy akár ezek a sorozatok, dehát senki sem tökéletes. :S

Végülis nincs ezzel semmi baj, csak kicsit átgondolja ilyenkor az ember, hogy mennyire ismeri magát, összhangba kell hozni az önmagáról eddig kialakított képpel.

Sok dolgot alapban ki se próbálok, mert előre eldöntöm, hogy áh, de nekem az úgyse tetszene… pl. nem akartam megkóstolni az aloeverát, és mióta rávettek imádom, vagy egy haverom sokáig ajánlotta pl. a The Orbot, én meg bele se hallgattam, mert az ugye nemmetál, aztán rájöttem, hogy szeretem. Rengeteg ilyen van.

Nem jók az előítéletek (bár biztos jó önvédelmi eszköz, de el is vág sok lehetőségtől)… azt sem szeretem, ha valakiről rossz vagy jó dolgokat hallok mielőtt bemutatják, mert általában ezeknek az ellenkezője szokott beigazolódni. Talán magammal kapcsolatban is nyitottabbnak kellene lennem.