Nagyon utálok vásárolni…
Nem csak azért, mert hiszek abban, hogy nem attól lesz boldog az ember, ha sok felesleges dolgot halmoz fel, sok szemetet termel, pedig ez is egész jelentős ok abban, hogy ritkán, keveset vásárolok.
Hanem azért is, mert költi az ember a pénzét, és azt éreztetik vele az eladók, hogy szívességet tesznek neki. Vagy csak simán letolják, mondhatnák azt is, hogy “legyen neked is rossz napod”.
Nem azt érzed, hogy itt ki fognak szolgálni, minőséget, segítőkészséget, első osztályú kiszolgálást kapsz a pénzedért, hanem örülhetsz az isteni kegynek, hogy fecsérlik rád az idejüket. Egyébként is mit zavarod meg őket a semmittevésben.
Egyik nap pl. bementünk a pékségbe, vettünk két sütit, meg egy liter zacskós tejet. (Mert a húsnak, túrónak, tejnek mindig kérek zacsit, ha már belerakom a csajos táskámba ne kenjen össze mindent.) Mondom a nőnek, hogy kérnék egy zacskót. Ad egyet, gonosz képet vág és azt mondja nem túl kedves hangon, hogy ehhez a termékhez nem jár. Mondom oké, mennyi lesz, természetesen kifizetjük. Meglepődött, nem várt reakciót, pláne nem ezt, lefagyott, persze nem kért pénzt. Szóval egyszerűen csak gondolta beszól, éreztette, hogy igazán hálásak lehetünk. Utálom az ilyen kis játszmákat.
A másik a dm nevű placc. Bemegyek az egyikbe, a 3 termékből amit meg szerettem volna venni csak az egyiket lehetett kapni, a pénztáros sem volt a helyén. Egy másik dm-ben vettem pár dolgot, sehol nem volt vásárló… úgyhogy a pénztárnál felraktam a kosaram, mielőtt elkezdtem kipakolni előkerestem a dm-kártyámat (amit valszeg semmire nem jó, de mindegy). Erre a pénztáros fogja a kosaram, és nem pakolgatja ki, nem is kér meg, hogy én pakoljam ki, hanem egyszerűen felfordítja. És persze törékeny cucc is volt benne, ami valami csoda folytán nem tört el. Kár hogy nem valami harmincezres parfümöt raktam bele.
Libribe kaptam ajándékutalványt, bemegyek, a szociológia-pszichológia szekcióban annyi könyv sincs mint nekem itthon, úgyhogy feladom. Mondom W-nek vegyen nyugodtan valami scifi-fantasyt. A könyvek össze-vissza, logika nélkül kupacokban. Hatalmas üzlet (mégis alig kelti fel valami az érdeklődésem), sehol senki, a pénztárban totál szétcsúszott eladók./Végül megvettem Daniel Pipestól a Paranoia évezredes történetét, már régóta nézegettem./
A plázás mekire meg egyszerűen nem találok szavakat, abszolút bambák, a sorbanállást nem találták fel, az egyik pénztáros srácról feltételezem, hogy valami tudatmódosítót használ munka közben is, mert nem fogja fel mit mondasz, nem tudja mit kérdezzen, és azt sem tudja mi lett volna a rendelés.
A ruha-cipő vásárlás meg pláne dráma Debrecenben, egyrészt nincs választék, minden boltban ugyanazok a termékek vannak, és ősszel mindig nyári cuccokat árulnak, télen őszit stb., tehát mindig le vannak maradva. Nyilván ide csak a kifutó termékek jutnak el.
Étteremből, pizzázóból, gyrosozóból, kávézóból, teaházból is csak 1-2 tűrhető van a városban, igazán nem jön zavarba az ember a választéktól. W nem is szívesen eszi meg csak azt, amit én főzök (pedig nem vagyok sajnos profi szakács, de egyszerűen olyan moslékot adnak sok helyen, hogy csak ebben bízik).
Így egy csomót spórolok, mert azon kivételes boltokban ahol nem utálatosak az eladók, egyszerűen semmi olyat nem lehet kapni ami nekem kellene.
W már-már megijedve csodálkozott az utóbbi napokban, hogy magamhoz képest milyen sokat takarítok. Mostam, porttöröltem, porszívóztam, mosogattam, főztem, lemostam a sütőt, csempéket, párkányokat, kiboxoltam az ünneplőcipőket, pakolásztam…ráadásul nyavalygás nélkül.
