Meg egy kicsi tyaf

Ez még kimaradt a múltkori gyerekdalos posztból, Szalóki Ági Cipity Lőrinc koncertje… Imádja Frédi, már vagy százszor meghallgattuk, mondja is ha ezt szeretné hallgatni, hogy cipity, vagy tyaffog. Tényleg jó zene, még nekem sem fáj, sőt.

 

A fontosabbak már mennek

Frédike mostmár nagyon beszédes, legújabb produkcióként azt kiabálja, hogy Kapd be, kapd be!!! Tegnap kezdte ezt el vacsora közben, látta, hogy megdöbbentünk majd nevettünk, amitől persze mégjobban megtetszett neki. Ma délelőtt már ezzel a felkiálltással szaladgált a lakásban…

Zoé és az öregedés

Zoé: Én is nagymama leszek?

P: Egyszer igen, reméljük.

Zoé: Én nem akarok nagymamává átváltozni!!!

Foglalkoztatja az öregedés, a halál, próbálom picit terelni a gondolatait, de azért nem is tabusítom teljesen a dolgot. Tisztán emlékszem arra amikor én gyerekként először elképzeltem milyen lehet meghalni (bár nem tudom milyen élmény kapcsán), rossz érzés volt. Ő még nem teljesen érti mi ez, most, hogy temetésen voltunk kérdezte, hogy milyen az, mi történik ott, csak annyit mondtam neki, hogy a rokonok, barátok elköszönnek. A kis barátnőjének is mesélte, hogy voltunk temetésen, de csak annyit mondott, hogy meghalt anya egy rokona, megkínozták, aztán csak elaludt, ennyi. (Ezt a kínzást ne kérdezd honnan vette, beszéltük egymás közt, hogy sokat szenvedett a kórházban és talán ebből rakta össze. Azt nem hiszem, hogy érti, hogy mit is jelent pontosan a halál, akkor nem így beszélne róla.) Az öregedéstől fél, meg egyáltalán a változástól, mondja, hogy ő örökre velünk akar élni, nem akar férjhezmenni, nem akar nagymama = idős lenni. Bár szerintem ezt is nagyon naivan képzeli el, hogy jön egy tündér aki egy suhintással átváltoztatja mamává. Bár végülis lehet neki van igaza…

.

Eléggé magam alatt vagyok, nehéz időszakon megyünk keresztül… W nagyija és az én nagyim is mostanra került olyan állapotba, hogy nem lehet őket egyedül hagyni. Az ő mamája odaköltözött anyósomékhoz, mert nagyon romlik a látása és fél, hogy elesik és egyedül nem tud felkelni, ahogy az már elő is fordult párszor. Az én nagymamám pedig idősek otthonába költözött, mert már nem volt elég, hogy járt hozzá a szociális gondozó és apa is minden nap ott volt órákig, már 24 órás felügyeletre, gondozásra szorul. Pár hónapja kezdődött, elfelejtett apróbb dolgokat, aztán augusztusban mikor meglátogattuk több nap egymás után, akkor már nem emlékezett, hogy előző nap is jártunk-e már nála. A fülzúgása elviselhetetlenné vált, ami miatt nyugtatókat, altatókat szed, ezektől még furcsábban viselkedik, elkezdte babrálni otthon a gázkazánt, késő este csengetett át a szomszédokhoz, vagy épp indult el 5-10 fokban hálóingben az utcára, “levegőzni”, persze elesett. Szóval már nem maradhatott egyedül… Ez a demencia, mikor kezdett romlani az állapota akkor olvastam erről épp egy nagyon megrázó cikket. Talán ez az az állapot, amitől legjobban retteg az ember.
Aztán múlthéten nagyon rossz hírt kaptunk, meghalt Béla, apa nővérének a férje. Nagyon jó ember volt, szerintem minden családban van – kellene, hogy legyen – ilyen figura, a jópofa bajuszos ember, aki imádja a gyerekeket, ahogy meglát elkezd viccelődni, ugrat, hülyéskedik, rajongva szerettük kiskorunkban. Szegény nagyon-nagyon sokat szenvedett az utóbbi években, kétnaponta hordták dialízisre, érszűkületes volt a lába, nem sorolom, nyilván a felesége halála miatt is romlott a közérzete és az állapota is. Pénteken hazautaztunk, eltemettük, megsirattuk szegényt, annyira sajnáltam az unokatesóimat, a lányát és az unokáját, már csak ő volt nekik.:/ Polgári temetés volt, de abból is olyan, amilyenen még sosem vettem részt, ez kifejezetten ateista volt, rettenetes, nyomasztó, lélekölő. (Ha meghalok, azt akarom, hogy az én szeretteimnek, hozzátartozóimnak ne ilyesmiket mondjanak, higgyék vagy hazudják, de mondják azt, hogy még találkozunk, hogy van örökké, hogy van megváltás, hogy van remény.)
A temetés napján meglátogattuk W-vel mamát az idősek otthonában, nagyon szép az intézmény – voltam már több hasonló helyen, szakmai gyakorlatokon, azokhoz képest is – tágas, modern, a dolgozók is nagyon kedvesek. Ettől 89 évesen nyilván nehéz már egy új helyet megszokni, szóval mamának is vegyes érzelmei voltak, hazavágyott, de végülis belátta, hogy itt sem olyan rossz neki és nagyon örült, hogy meglátogattuk. Már kezdtem reménykedni, hogy kialakul, megszokja a helyet, erre tegnap elesett a szobában és eltört a combja, meg kellett műteni, kórházba került. Az orvos bíztatja apát, gyógytornáztatni kell, járókerettel képes lehet járni. Már ha kibírja ezt az egészet lelkileg és fizikailag, de ezt nem tették hozzá, úgyis tudjuk. Ma ment be hozzá apa, döbbenten látta, hogy mama kezeit kikötötték az ágyhoz, mert szegény nem tudja hol van, szállna le az ágyról, menne át másik szobába, azt hiszi az otthonban van és véletlenül rossz szobába vitték. A műtétre sem mindig emlékszik.
Apám teljesen össze van esve, hetek, hónapok óta mamáért idegeskedik, ha bármi van rohan hozzá, sokat fogyott. Cukorbeteg, de enni sem tudott rendszeresen, ki van készülve ő is, tíz évet öregedett.
Szóval itt tartunk, így állunk.
És itt az Advent. Nagyon várom a Messiást.

Gyerekeim legújabb kedvencei

Ez a két dal, ami abszolút favorit most, mindkettőnél:

Imádják még Palya Bea gyerekdalait is, Szalóki Ágit, természetesen Gryllus, Kaláka is örök kedvenc (nemsokára megyünk Gryllus koncertre!:)). Gryllus dalokat csak azért nem linkelek ide, mert szerintem minden velem egykorú olvasóm ismeri, mi is ezen nőttünk fel…

Egyébként gyönyörűek ezek a Momés animációk is, felnőttként is jó nézni-hallgatni ezeket a videókat.

Szerencsére zenében nem érdekli őket a “divat”, az Alma zenekar, Iszkiri, Apacuka, Tompeti, Disney dalok stb. csak egy-egy nagyobb sláger erejéig köti le őket.