Helyzet

Megvolt Zoé ballagása, Frédike első évzárója… Zoé nagyon ügyesen szerepelt, szavalt és Frédike is nagy lépést tett, végig kibírta a félórás műsort, nem kezdett el bőgni, anyához szaladni, hanem hagyta magát, a lányok húzták-vonták, pakolták a különböző szituációkba. Azt azért nem mondhatjuk, hogy túl lelkes lett volna, haláli édes flegma fejjel tolta a műsort. Ami kellett is, ha kezdtem volna pityeregni Zoé miatt, akkor csak elég volt a kicsire nézem és mosolyogtam, vicces volt.
Ajándékot is kaptak a ballagók, a klasszik tarisznya mellé csokrot kis plüssfigurával és egy színes, képes emlékkönyvet is. Ezt Zoénak Frédike adta át és mindenki legnagyobb meglepetésére magától szépen mondta, hogy “Sok sikert az iskolában!“. Ott voltak anyósomék, anya, Bálint és persze mi W-vel, a ballagás után éttermeztünk egyet, amit a gyerekek mindig nagyon élveznek.
A tegnap este volt az első balesetmentes, pelus nélküli éjszakája. Igazából eddig még csak egyszer próbáluk, de akkor úszott minden, aztán nem is akartuk erőltetni, most a melegben már zavarta eléggé a pelenka, hogy magától bemondja, hogy nem akarja felvenni. Egyébként nem mindig érti, hogy miről beszélünk, például tegnap este mikor felvetettem, hogy Ki kellene próbálni a pelenka nélküli alvást… akkor elkezdett nyafizni, hogy Nem akarok pizsama nélkül törpi-szörpit inni!, amit nem igazán értettünk, de aztán összerakta mi a cél. 🙂
Egyébként sok gond van vele mostanában, a viselkedésével, dacos, hisztis, ő akar irányítani, sokszor olyasmi miatt nyafog, amit nem is kértünk tőle, vagy amit szeretnénk nem érti. Dehát ilyen ez a popszakma, a 3 éves kor szépségei. 🙂
Zoé már sokkal okosabb, nagyon értelmes, nála inkább a szelektív hallás, bambulás okoz néha gondot. És hát mindig szalad a lakás, de ez is ilyen, majd pár év múlva biztos visszasírom ezt az áldatlan állapotot.
A héten lesz az első szülői értekezlet, felkerült a webre az osztálynévsor, szerencsére ahhoz a tantónénihez kerültünk, aki a legszimpatikusabb volt az óralátogatáson. Egy volt ovis társa osztálytársa lesz, aminek nagyon örül Zozó, legalább lesz egy ismerős arc, már lelkesebb, mint eddig. Csomó dolgot be kell most nyáron szereznünk, táska, tolltartó, tornacucc, írószerek, talán még egy asztalt és ágyat is veszünk neki, ha találunk jót.
Amúgy dolgozok ezerrel, persze végülis januártól, de a fix munkaidő csak az április végi váltástól van, amit így x év után újra meg kellett szokni. Amúgy jó, csak mindig zombi, fáradt vagyok, még szerencse, hogy nekünk van hova lepasszolni a pulyákat mikor érzem, hogy eddigeddigeddig vagyok. Most is volt egy ilyen hétvégénk, annyi scifit néztem kikapcsolódásként, hogy csak na. 🙂
A munkahelyen fura a közeg, sok fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg fordul meg (tudom, ez sok munkahelyen alap, nem csak szociális szférában:D), sokat filózik emiatt a zember azon, hogy mi a “normális”, átértékel dolgokat… Ilyenkor eszmél rá az ember, hogy mennyire szerencsés! És sokat elemzi is magát és a környezetében élőket…
diagnozis

 

Reklámok

Széllel szemben

Valaki szólhatna bájaleksznek, hogy nem mindig jó széllel szemben állni. 🙂

Temetés

Voltam a héten egy temetésen, ahol ismét olyan idős embert láttam, aki hatalmas tablettel fényképezett a gyászbeszéd alatt, de kábé mindent… már egy másik temetésen is volt egy ilyen távoli rokon idősebb nő, aki mászott bele tablettel a síró gyászolók arcába és fotózott, azt hittem csak ő kattant kicsit, akkor még nem sejtettem, hogy ezzel nincs egyedül. Annyira furcsa, beteg, bizarr dolog ez. Persze megértem, hogy egyrészt büszkék rá, hogy van tabletjük és még használni is tudják és, hogy ez egy nagy közösségi esemény nekik, egy alkalom, amikor összejön a család, de legalább megvárhatnák a temetés utáni összejövetelt, fotózgassanak ott, ez így baromi ízléstelen, tolakodó dolog. És még a fiatalokat piszkálják a kütyüzéssel. Brrr. 🙂

MrW és az Eurovízió

Csak a magyar jelöltet és a győztest néztük meg, a magyarnál tízmásodperc után megkérdezte W, hogy muszáj végignéznem? Az izraeli győztesre pedig csak ennyit reagált: Na látod, nekünk is Kasszás Erzsit kellett volna küldenünk!

/Egyébként tele van ismerős dallamokkal a szám, egy nagy lenyúlás, a kotkodácsoláson kívül mindent hallottunk már máshol… tényleg, Kasszás Erzsi beáll az MKKP-be kotkodácsolni osz’ mehet, tarol. :D/

Évzáró közeli, családi napos

Zoénak megvolt az angolos és a tornás évzárója, bemutatója, annyira ügyes volt, igazán nagylány már, a’szem készen áll az iskolára! Nagyon jó a mozgása… a kiejtése, beszéde is sokat javult, ha odafigyel akkor már pörgeti az r-t is, megy a répa retek mogyoró, teljesen jó volt ez az ovis logopédia foglalkozás. Közeledik az évzáró, ballagás, sokat gyakorolnak, a táncoló cipellőket fogják előadni… idén kicsit más lesz a nyár, mint eddig, tavaly már évzáró után nem is járt oviba, hisz otthon voltam, most július első hetéig, míg nyitva az ovi zúzás lesz, így is elég a következő nyolc hetet megoldani.

Ma voltunk munkahelyi családi napon az állatkertben, nagyon élvezték… Olyan kis élelmesek, Zoé az arcfestésnél kért extra csillámot hello kitty masnijára, Frédike végigjárta az állatkertet, felült a körforgóra, aztán beebédelt a Pálmában és az ebéd végén megkérdezte: De hol van a gyerekszoba? (Gondolta akkor ő most már rendben van, azonnal ledőlne.:))

Értem én, vagy mégsem

Általános iskolás kisfiúk utaztak mellettem a villamoson, az egyikük Mórickás vicceket olvasott fel a többieknek. Így hangzott az egyik vicc:

A tanár magyaráz az iskolában:
– A számjegyeink az araboktól származnak, a naptárunk Gergely pápától, a porcelán a kínaiaktól… Ki tud még hasonló példákat mondani?
Móricka jelentkezik:
– A porszívónk a szomszédtól van, a lakásunk az OTP-től, a kis tesóm meg a postástól!

Azonnal hatalmas kacagásban tört ki a társaság, nevettek vagy fél percig, aztán csend és elkezdtek gondolkozni, együtt megfejteni: Ööö… ja hát, most akkor hogy? A postás az apukája? 

Annyira cukik voltak, megmosolyogtam. 🙂

Családfás

Mint kiderült él a családunknak egy ága Kanadában, nemrég kereste meg anyát egy ismert helytörténész, akivel a kanadai leszármazottak vették fel a kapcsolatot és kérték, hogy bogozza ki a szálakat. Már jártak Magyarországon, de még csak Pesten, most szeretnének majd nálunk is egy találkozót. Úgy néz ki, hogy 1892-ben vándoroltak ki, olyan kétszáz évig tudta visszakövetni a kutató a családfát, valahol a szépnagyapámnál van a leágazás. Egyszer már én is próbálkoztam családfakutatással, mikor Betsy megkért, hogy nézzek utána a magyar felmenőinek, persze csak az online elérhető adatokkal, annyira nem jártam utána, hogy levéltárakat bújjak. Akkor megtaláltam ezt az ágat én is, de nem volt számomra egyértelműen visszakereshető eddig. Egyébként van egy facebook csoportja is a családnak, elég ritka anyáék vezetékneve, úgyhogy nem olyan nehéz megtalálni a rokonokat, akit így hívnak az valószínűleg mind rokonunk. Izgalmas dolog ez a családfakutatás… az viszont szomorú, hogy semmi emlékünk, tárgyunk, semmink nincs az ük és szépszüleinktől… nekem 1-1 dédimről van nagyon homályos emlékem, de mivel a dédipapa és másik ágon a dédimama is igencsak 90+os volt én meg kb. óvodás mikor néha láttam őket, így olyanra nem is emlékszem, hogy beszélgettem volna velük, csak beköszöntünk és láttam, hogy a dédimama üldögél a sarokban, sötét ruhában, kendő a fején, olyan remegő-motyogó mozdulatokkal, dédipapának pedig csak a tündéri mosolya van meg, de őt se tudom mennyire volt képben, hogy kik vagyunk. A többiekről pedig semmi… azt mondják addig élünk, míg az emlékünk él, ezek szerint 3 generáció. Kár, hogy a dédik és a nagyszülők nem írtak naplót, olyan jó lenne elolvasni… talán ezért is blogolok, hátha majd egy harmincadik századi rokon… 🙂
Na de most már lett egy fotónk legalább, egy nyomunk, a legrégebbi írásos dokumentum 1840-ből egy házasságról szóló anyakönyvi bejegyzés, amiből kiderül, hogy talán a szépnagyapám volt a vőlegény, aki szabó volt. Korábbi nyomukat nem találták helyben, talán Kassa környékéről jöhettek, de ez még nem biztos.